CSEMEGESZŐLŐ NÖVÉNYVÉDELME 

Bio növényvédelem, Megelőzés - Növénykonícionálás - Talajélet növelés,  Talaj tápanyagszolgáltató képességének fenntartása növelése.  Szabadforgalmú növényvédő szerek felhasználása.

Szakmai összefoglaló a legfontosabb  kórokozókról és kártevőkről vírusokról, nem fertőző rendellenességekről, stb.   szakirodalmi és szakcikk-források alapján

Bevezetés

A csemegeszőlő (Vitis vinifera) termesztésbiztonságát és termésminőségét élettani rendellenességek, gombás és baktériumos betegségek, a fás részeket pusztító tőkebetegség-komplex, fitoplazmás kórokozó, valamint rovar- és atkakártevők együttesen veszélyeztetik. A sikeres integrált növényvédelem alapja a kórokozók és kártevők biológiájának, terjedési feltételeinek pontos ismerete, mert csak ez teszi lehetővé a megelőző (agrotechnikai, higiéniai) és a szükség szerinti kémiai vagy biológiai védekezés helyes időzítését. Az alábbi összeállítás a hazai és nemzetközi szaklapokban, kutatóintézeti és hatósági  publikációkban, valamint egyetemi anyagokban  közölt ismeretanyagra támaszkodva mutatja be a felsorolt kórokozókat és kártevőket.

Gombás  betegségek

Lisztharmat  (Erysiphe necator, syn. Uncinula necator)

Kórokozó jellege: Obligát biotróf tömlősgomba, amely csak élő növényi szöveten képes fejlődni.

Tünetek: Szürkésfehér, lisztszerű micéliumbevonat jelenik meg a levelek mindkét oldalán, a hajtásokon és a bogyókon; a bevonat felszínéről letörölhető, ami jól elkülöníti a peronoszpórától. Erős fertőzésnél a bogyók héja megreped, fejlődésük leáll, a mag kilátszik.

Terjedés és környezeti feltételek: Meleg (20–27 °C optimum), párás, de nem feltétlenül csapadékos időjárás kedvez a kórokozónak; a fertőzéshez – ellentétben a peronoszpórával – nem szükséges szabad víz, elegendő a magas relatív páratartalom. Az árnyékos, szellőzetlen, sűrű lombozat felgyorsítja a járvány kialakulását. A gomba kleisztotéciumok formájában a kéregrepedésekben, illetve fertőzött rügyekben micéliumként telel át.

Megelőzés: Szellős lombfal kialakítása, a fürtzóna levelezése a jobb átszellőzés érdekében, kiegyensúlyozott nitrogénellátás (a túlzott N-adagolás kerülése), ellenállóbb fajták előnyben részesítése.

Védekezés: Őszi és tavaszi kénes lemosó kezelés az áttelelő fertőzőképletek csökkentésére; a vegetáció alatt kontakt (elemi kén) és felszívódó  hatóanyagok váltott alkalmazása a rezisztencia elkerülésére; a kezelések időzítésében előrejelző modellek és rendszeres állománymegfigyelés ad segítséget.

Peronoszpóra  (Plasmopara viticola)

Kórokozó jellege: Petespórás (oomycota) gomba, amely mind a lombozatot, mind a fürtöket képes megbetegíteni.

Elsődleges (primer) fertőzés feltételei: A telelő oospórák indítják; szükséges a 10 °C feletti hőmérséklet, legalább 10 mm csapadék rövid időn belül, valamint a levélfelület 3–5 órás vízborítottsága.

Másodlagos (szekunder) fertőzés feltételei: A sporangiumok indítják; ehhez már elegendő 3–5 mm csapadék vagy tartós harmatképződés 10 °C feletti hőmérséklet mellett. A tünetmentes lappangási idő mindössze 4 nap körüli lehet, ami a betegség robbanásszerű terjedését magyarázza.

Tünetek: A levelek színén sárgás, „olajfoltszerű” elszíneződés jelenik meg, a fonáki oldalon pedig fehér, szagtalan penészszövedék alakul ki, amely – a lisztharmattól eltérően – nem törölhető le. A fiatal bogyók megbarnulnak, zsugorodnak, lehullanak; súlyos járvány esetén a lomb- és termésveszteség akár 80–100%-os is lehet.

Terjedés: A sporangiumok, majd az azokból kiszabaduló zoospórák szél, eső és lecsorgó vízcseppek útján terjednek tovább az állományban.

Megelőzés: Szellős lombfal és megfelelő sorirány kialakítása az uralkodó szélirányhoz igazítva, a fertőzött levelek és növénymaradványok eltávolítása az áttelelő oospóra-mennyiség csökkentésére, a túlzott nitrogénellátás kerülése (mert az sűrű lombnövekedést idéz elő).

Védekezés: Réztartalmú (réz-hidroxid, réz-oxiklorid) és felszívódó készítmények alkalmazása, elsősorban esőzés utáni permetezéssel; a kezelések időzítését előrejelző modellekkel érdemes finomítani, kiegészítve a rendszeres táblaellenőrzéssel.

Szürkerothadás  (Botrytis cinerea)

Kórokozó jellege: Nekrotróf, széles gazdanövénykörű gomba, amely a szőlő minden zöld részét képes fertőzni, de gazdasági szempontból a zsendülő fürt fertőzése a legsúlyosabb. A virágzat és a fürtkocsány fertőzése is jelentős kárt okozhat.

Tünetek: A fertőzött bogyók megbarnulnak, megpuhulnak, majd elrothadnak; a felületükön szürke konídiumtartó gyep jelenik meg (ún. zöldrothadás).

Ha a már érett, magas cukortartalmú bogyó ép szövetén keresztül fertőződik, az ún. nemes rothadás (aszúsodás) indulhat meg. ( leginkább tokajhegyalján!!! A

Terjedés és környezeti feltételek: Csapadékos, párás időjárás, különösen zsendülés idején kedvez a kórokozónak; a fertőzéstől a tünetek megjelenéséig 10–13 °C-on 15–18 nap telik el, ez az idő a hőmérséklet emelkedésével rövidül. A rovarkártétel (pl. szőlőmolyok rágása), jégverés vagy repedt bogyóhéj okozta sebzések jelentősen megkönnyítik a fertőzést.

Megelőzés: A fürtzóna szellőztetése, levelezés, a tömött fürtű fajtáknál a fürt lazítása, valamint a bogyót sebző kártevők (elsősorban a szőlőmolyok) elleni időben történő védekezés, mert a rágásnyom a legfontosabb fertőzési kapu.

Védekezés: Célzott, elsősorban a virágzás körüli és a zsendülés eleji időszakra időzített kezelések botriticid hatóanyagokkal, a rezisztencia elkerülése érdekében rotációban alkalmazva; az áttelelő fertőzőképletek (szklerócium) mennyiségét ősszel-tavasszal végzett lemosó permetezés is csökkentheti.

Feketerothadás  (Guignardia bidwellii, anamorf alakja Phyllosticta ampelicida)

Kórokozó jellege és előfordulása: Észak-Amerika eredetű tömlősgomba, amelyet Európában a 19. század végén azonosítottak, hazánkban 2000 óta számít potenciális kórokozónak; első hazai járványos fellépését 2010-ben, az Egri borvidéken és Bács-Kiskun (vár)-megyében észlelték, azóta évjárattól függő mértékben rendszeresen megjelenik.

Áttelelés: A talajra hullott vagy a tőkén maradt fertőzött növényi maradványokban (elszáradt fürtök, levelek) kialakuló pszeudotéciumok és piknídiumok formájában, amelyek akár két évig is megőrzik fertőzőképességüket.

Fertőzési feltételek: A hőmérsékleti optimum 21–27 °C, a fertőzéshez legalább 6–24 órás folyamatos levél- vagy bogyónedvesség szükséges; csak a növekvő, fiatal zöld részek fogékonyak. Kedvez a fertőzésnek a csapadékos párás fülledt idő ( jégverés ).

Tünetek: A leveleken, levélnyélen és a hajtástengelyen perzselésszerű, szabálytalan alakú, sötét szegélyű, barnásvörös-fekete nekrotikus foltok jelennek meg, bennük 1–2 hét múlva apró, fekete, koncentrikus körökbe rendeződő piknídiumok fejlődnek. A bogyók felülete dudorossá, érdessé válik, majd a bogyó elfeketedve összeaszik.

Megelőzés: A fertőzött vesszők, elszáradt, elfeketedett bogyójú fürtök és a talajra hullott növényi maradványok eltávolítása és megsemmisítése, szellős, vékony lombfal fenntartása, gyommentes sorköz a gyorsabb felszáradás érdekében.

Védekezés: A hosszú lappangási ideje van csak megelőző védekezés eredményes. Csemege szőlőben ritkán fordul elő. Kedvez a fertőzésnek a csapadékos párás fülledt idő ( jégverés ).  A fürtök legveszélyeztetettebb időszaka a teljes virágzástól (sziromhullástól) számított 6–7, szélsőséges esetben 10 hét, erre az időszakra kell a permetezéseket koncentrálni; 

• A gomba a talajra hullott, fertőzött leveleken telel át.
• Tasszal (május-júniusban) a spórák a széllel a nedves levélfelületre kerülnek.
• A gombafonalak eltömítik a levél szállítószöveteit.
• Ez a levelek sárgulásához, vörösödéséhez, majd korai elhalásához vezet.
• A fertőzés hatására a termés mennyisége akár 70%-kal is csökkenhet.

• Levelek megsemmisítése: A fertőzési forrás csökkentése érdekében a lehullott beteg leveleket ősszel vagy kora tavasszal gyűjtse össze és égesse el, vagy mélyen forgassa a talajba.
• Szellős lombozat: Biztosítson jó légáramlást a lombozatban szakszerű metszéssel és zöldmunkával, hogy a levelek gyorsan felszáradjanak

• Időzítés: Az első permetezést korán, a szőlő 3–5 leveles állapotában kell elvégezni.
• Ismétlés: A hajtások 20–25 cm-es hosszúságáig, illetve a virágzás előtt még két kezelés szükséges.
• Kombináció: A későbbi időszakban a szőlőperonoszpóra elleni kezelések (például a réztartalmú szerek) az orbánc ellen is védelmet nyújtanak, így külön védekezés már nem szükséges.
• Hatékony hatóanyagok: Réztartalmú vagy rézpótló készítmények alkalmazhatók sikerrel a betegség ellen.

Szőlő aranyszínű sárgasága  (Grapevine flavescence dorée, FD; kórokozó: ’Candidatus Phytoplasma vitis’)

Kórokozó jellege: A fitoplazma sejtfal nélküli, igen kicsi baktérium, amely kizárólag élő növényi szövetben (a háncsrészben) képes fennmaradni, mesterséges táptalajon nem tenyészthető. Szívó-szúró szájszervű rovarok terjesztik növényről növényre.

Magyarországi státusz: A kórokozót 2013-ban azonosították először Magyarországon (Zala megye); az Európai Unió területén karantén, hazánkban bejelentésköteles károsítónak minősül.

Tünetek: A fertőzött levelek háromszög alakot vesznek fel, a fonáki rész felé kanalasodnak; fehér fajtáknál sárgulás, kékszőlő fajtáknál vörösödés jelentkezik. A hajtások nem fásodnak be megfelelően, a tőke terméshozama a fertőzés következtében 20–50%-kal is csökkenhet, a beteg tőkék száma kezeletlen állományban évente akár megtízszereződhet. A fitoplazma emberi egészségre nem jelent veszélyt, más növényfajokon (pl. iszalag, égerfélék, bálványfa, fűz, mogyoró) is előfordulhat, de gazdasági kárt kizárólag szőlőben okoz.

Terjedés és környezeti feltételek: A kórokozó önállóan, mechanikai úton nem terjed; kizárólag fertőzött szaporítóanyaggal vagy vektor rovarral, elsősorban az amerikai szőlőkabócával (Scaphoideus titanus) juthat új területre és tőkéről tőkére.

Megelőzés: Ellenőrzött, hatóság által minőségtanúsított szaporítóanyag vásárlása és telepítése; rendszeres felderítő szemle az újonnan fertőzött tőkék felkutatására; a fertőzött tőkék eltávolítása; a vektor rovar egyedszámának tartós, alacsony szinten tartása.

Védekezés: A fitoplazma ellen közvetlen növényvédő szeres beavatkozás nincs; a betegség terjedése kizárólag a vektor amerikai szőlőkabóca elleni védekezéssel fékezhető. Laboratóriumban igazolt fertőzés esetén a hatóság zárlati intézkedést vezet be: a fertőzött tőkék kötelező kivágása, egy kilométeres fertőzött körzet és további három kilométeres pufferzóna kijelölése, ahol a vektor elleni védekezés kötelező.

Amerikai szőlőkabóca  (Scaphoideus titanus)

Eredet és elterjedés: Észak-Amerikából (USA, Kanada) származó, egynemzedékes kabócafaj, amely 2006 óta van jelen Magyarországon és mára az ország teljes területén megtalálható.

Fejlődésmenet: Tojás alakban telel a 2–3 éves vesszők kéregrepedéseiben. Az öt lárvastádium (L1–L5) egyedei időjárástól függően május közepétől július elejéig kelnek ki; az L1–L2 lárvák az alsóbb levelek fonákán, az L3–L5 lárvák és a kifejlett rovarok inkább a tőke középső részének levelein tartózkodnak. Az imágók július elejétől október elejéig figyelhetők meg, fő rajzási idejük július vége–augusztus közepe.

Jelentőség: Közvetlen táplálkozási kártétele csekély, valódi veszélyét az adja, hogy fő vektora a szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazmájának: a rovar a táplálkozás során veszi fel a kórokozót, majd mintegy egy hónapos lappangási idő után képes azt egészséges tőkére átadni.

Terjedésének környezeti feltételei: A lárvák kelését és fejlődési ütemét elsősorban a tavaszi–kora nyári hőmérséklet szabja meg; a faj hőkedvelő, ezért a melegedő éghajlat terjeszkedésének kedvez.

Megelőzés: Sárga ragacslapos monitorozás és rendszeres felderítő szemle a rajzás nyomon követésére; fertőzött ültetvényrészek mielőbbi azonosítása.

Védekezés: A zárlat alá helyezett (kijelölt) területeken a vektor elleni kezelés kötelező: a kémiai védekezést akkor kell megkezdeni, amikor a lárvapopuláció eléri az L3 stádiumot (jellemzően június második fele), majd a kezelést 10–14 naponta, 2–3 alkalommal meg kell ismételni engedélyezett rovarölő szerekkel. Kiegészítő eszközként tél végi–kora tavaszi, valamint lombhullás utáni őszi olajos lemosó permetezés javasolt.

Szőlő levélatka  (Calepitrimerus vitis)

Rendszertani helyzet: A gubacsatka-félék (Eriophyidae) családjába tartozó, mikroszkopikus méretű (kb. 140–160 mikron), négylábú kártevő.

Áttelelés és fejlődésmenet: Kifejlett nőstények telelnek a rügypikkelyek alatt és a vesszők kéregrepedéseiben; évente több (2–3, kedvező körülmények között akár több) nemzedéke fejlődik.

Tünetek: Szívogatása nyomán a hajtások rövidülnek, az ízközök megrövidülnek, a levelek torzulnak, kanalasodnak; áteső fényben világoszöld-sárgás, körül nem határolt foltok láthatók rajtuk, amelyek később felszakadozhatnak. Súlyos esetben a rügyek ki sem fakadnak („vakrügyűség”).

Terjedésének környezeti feltételei: A száraz, meleg, aszályos időjárás kedvez a felszaporodásának, a magas páratartalmat nem kedveli; az utóbbi évek enyhébb telei miatt egyre nagyobb arányban éli túl a telet az áttelelő populáció, ami miatt a tavaszi védekezés egyre inkább elengedhetetlenné vált.

Megelőzés: Vegetációs nyugalmi időszakban végzett rügyvizsgálat a populáció nagyságának felmérésére, hogy a védekezés szükségessége időben megítélhető legyen.

Védekezés: A rügyfakadás körüli, korai időzítésű kezelés a leghatékonyabb, amikor a populáció még kis egyedszámú és a fejlődési alakok érzékenyek; kéntartalmú lemosószerek (amelyeknek atkagyérítő hatásuk is van) vagy specifikus atkaölő szerek (pl. spirodiklofen, fenpiroximát) alkalmazhatók, bő permetlémennyiséggel és finom cseppképzéssel, hogy a levél fonákán rejtőző egyedek is elérhetők legyenek.

Szőlő gubacsatka (nemezes gubacsatka)  (Colomerus vitis, syn. Eriophyes vitis)

Rendszertani helyzet: Szintén a gubacsatka-félék családjába tartozó, a levélatkánál valamivel nagyobb (kb. 300 mikron), tejfehér, áttetsző test felépítésű faj.

Áttelelés: Kifejlett egyedek telelnek nagy csoportokban a rügypikkelyek alatt.

Tünetek: Szívogatása nyomán a levél színén kidudorodások, a fonákán fehéres, később barnuló, nemezhez hasonló szőrös bevonat (gubacs) alakul ki, amely – szemben a peronoszpórával – nem törölhető le. A gubacsatkák nem vándorolnak szabadon a levél fonákán, hanem a gubacs belsejében élnek és szaporodnak; erős fertőzés esetén a foltok összefolyhatnak, csökkentve az asszimilációs felületet.

Legérzékenyebb fenológiai stádium: A szőlő 2–4 leveles állapota, amikor a gubacsok még nem alakultak ki.

Gazdasági jelentőség: A legtöbb esetben csekély, elsősorban esztétikai jellegű probléma; súlyos kártétel esetén az asszimilációs felület csökkenése miatt a védekezés indokolt lehet.

Védekezés: A rügypattanás utáni, ún. „gyapotos” fenológiai állapotban végzett kezelés a leghatásosabb; kisebb mértékű fertőzésnél a védekezés elhagyható, illetve a fertőzött levelek eltávolítása is elegendő lehet, elsősorban házikerti termesztésben.

Nyerges szőlőmoly  (Eupoecilia ambiguella)

Rendszertani helyzet: A sodrómolyok (Tortricidae) családjába tartozó lepkefaj.

Ökológiai igény és elterjedés: A hűvösebb, csapadékosabb, jellemzően hegyvidéki klímát kedveli; ennek megfelelően Magyarországon évente két nemzedéke fejlődik, jelentősége a melegedő, szárazodó évjáratokban az utóbbi években visszaszorulóban van a tarkaszőlőmolyhoz képest.

Kártétel: Az első nemzedék fiatal hernyói a virágzó vagy éppen kötődött szőlőfürtben rágnak, elsősorban a bimbókat, de a kocsányt is átrághatják. A második nemzedék hernyói a zöld, majd érő bogyó belsejét károsítják. A rágási sebzés a szürkerothadás elsődleges fertőzési kapuja, ezért a moly jelentősége nem elsősorban a közvetlen táplálkozási kárban, hanem az általa megnyitott másodlagos fertőzésekben rejlik.

Előrejelzés: Szexferomon-csapdával jól nyomon követhető, a rajzás megfigyelése jellemzően májustól indokolt.

Védekezés: A rajzáscsúcs után 7–10 nappal célszerű a kezelést elvégezni, ha a csapdába repült egyedek heti száma eléri a riasztási küszöböt (tájékoztató jelleggel kb. heti 25 db).

Tarkaszőlőmoly  (Lobesia botrana)

Rendszertani helyzet: Szintén a sodrómolyok (Tortricidae) családjába tartozó faj, hazánk egyik legjelentősebb szőlőkártevője.

Ökológiai igény és elterjedés: A melegebb, szárazabb évjáratokat és a délebbi termőhelyeket kedveli; a klímaváltozás és a felmelegedő évjáratok kedveznek térnyerésének. Magyarországon évente három nemzedéke fejlődik.

Kártétel: Az első nemzedék a virágzatot, a második az éretlen, kötődött bogyókat, a harmadik pedig a zsendülő-érő bogyókat károsítja. A hernyók a fürtön szövedéket készítenek, amelyben egyszerre több egyed is táplálkozhat; a rágás nyomán keletkező sebzés – a nyerges szőlőmolyhoz hasonlóan – utat nyit a szürkerothadás fertőzésének, amely a tényleges gazdasági kár nagy részéért felelős.

Előrejelzés: Szexferomon-csapdás rajzásmegfigyelés már március végétől ajánlott.

Védekezés: Riasztási küszöb (jellemzően heti 25 db körüli csapdafogás) átlépése esetén a rajzáscsúcstól számított 7–10. napon célszerű a kezelést elvégezni, amikor a lárvák már kikeltek, de még nem rejtőztek el a fürt belsejében.

Szőlőilonca  (Sparganothis pilleriana)

Rendszertani helyzet: Ugyancsak a sodrómolyok (Tortricidae) családjába tartozó, sok tápnövényű (polifág) faj, amelynek azonban a szőlő az elsőrendű tápnövénye.

Fejlődésmenet és felszaporodás: Egynemzedékes; hernyó alakban telel. Tömeges elszaporodására jellemzően 8–12 évenként lehet számítani, korábban elsősorban az alacsony művelésű ültetvények kártevőjének tartották, a magas művelési módok elterjedésével a kártétel jelentősen csökkent.

Tünetek: A termő részek károsítása mellett elsősorban a leveleket rágja: tavasszal a rügyeken apró mélyedéseket, majd az 5–10 cm hosszú fiatal hajtásokat támadja. A kibomlott leveleken szabálytalan elhelyezkedésű, jégverésre emlékeztető lyukak keletkeznek. A fiatal lárvák az összeszőtt, majd rozsdavörösen elszáradó hajtásokon élnek, az idősebb hernyók már az összegubancolt fürtkezdemény védelmében táplálkoznak.

Megelőzés: Szexferomon-csapdás monitorozás a rajzás és a populációnagyság nyomon követésére, mivel a kártevő csak időszakosan, tömeges felszaporodáskor okoz gazdaságilag jelentős kárt.

Védekezés: Tömeges fellépéskor célzott rovarölő szeres kezelés indokolt, egyébként – alacsony egyedszám esetén – a védekezés elhagyható.

A fás részek betegségei – korai tőkeelhalás komplex

Az Esca, az Eutypás elhalás és a Fomopsziszos betegség (a Botrioszfériás elhalással és a Feketelábúsággal együtt) az ún. korai tőkeelhalás betegségcsoportjába tartozik. A szakirodalom jelenleg több mint 130, túlnyomórészt tömlősgombához tartozó kórokozó fajt hoz összefüggésbe ezekkel a tünetegyüttesekkel. Közös jellemzőjük, hogy a gombák a tőke fás szöveteiben élnek, a tüneteket a gombák által termelt fitotoxinok okozzák a lombozaton, ezért a levéltünetes növényből maga a kórokozó gyakran nem is izolálható közvetlenül. A fertőzés kapui a metszési sebek és egyéb sérülések; a betegségek lappangási ideje hosszú (akár 10–15 év), a tőkék az ültetvényben jellemzően elszórtan, nem zonálisan pusztulnak ki. A magasművelésű, nagy tőketérfogatú ültetvényekben a korai tőkeelhalás gyakoribb, mint a hagyományos, kisebb igénybevételű művelési módoknál.

Esca  (Phaeomoniella chlamydospora, Phaeoacremonium spp., Fomitiporia mediterranea)

Kórokozók: Komplex betegség, amelyet több gombafaj együttesen idéz elő: a Phaeomoniella chlamydospora és Phaeoacremonium fajok tracheomikózist (edénynyaláb-elzáródást), a Fomitiporia mediterranea pedig fehérkorhadást okoz a fás szövetben.

Tünetek: Jellegzetes az ún. „tigriscsíkos” levéltünet: fehér fajtáknál világos, kékszőlő fajtáknál vöröses, sávos elszíneződés a levélerek között, amelyet korai levélhullás követ. A törzs keresztmetszetén sötét, fekete határvonallal szegélyezett, fehéres-szivacsos, elkorhadt farész látható. Súlyos esetben a tőke hirtelen, néhány nap alatt elpusztulhat (apoplexia, „gutaütés”). Bogyón a barnult héj alatt a hús egészséges marad, ami elkülöníti a peronoszpórától.

Terjedés és környezeti feltételek: Fertőzési forrás lehet a szaporítóanyag (elsősorban az alany), az elhalt tőkerészek, illetve a metszési nyesedék; a kórokozók a különféle sebzéseken, sérüléseken keresztül jutnak be a fás szövetbe. A tracheomikózist okozó fajok metszőollóval is átvihetők egyik tőkéről a másikra.

Megelőzés: Egészséges, ellenőrzött szaporítóanyag előállítása és telepítése; a metszési munkák során szigorú szerszámhigiénia betartása; a nagy vágási sebek elkerülése és szükség esetén sebvédő szerrel történő lezárása; a késő őszi metszés mellőzése; a beteg oltványok és tőkék korai eltávolítása és megsemmisítése; a felesleges sebzések (pl. dróthuzal okozta sérülés) kerülése.

Védekezés: Hatékony kémiai védekezés jelenleg nem áll rendelkezésre; a betegség elleni fellépés szinte kizárólag a megelőzésen és a higiénián alapul.

Eutypás elhalás  (Eutypa lata)

Tünetek: Tavasszal jellegzetesen rövid ízközű, apró levelű, mereven felálló, fejlődésben visszamaradt hajtások jelennek meg, jellemzően a tőke csak egy részén (pl. két meghagyott szálvessző közül csak az egyik hajt gyengén). A karokon vagy a törzsön ék alakú, elhalt farész alakul ki.

Terjedés és környezeti feltételek: A spórák nedves, hűvös időben (ősztől tavaszig) esővel és széllel terjednek, és kizárólag friss metszési sebeken keresztül jutnak be a növénybe.

Megelőzés és védekezés: Lehetőleg száraz időszakban végzett metszés, a nagy vágási felületek sebvédő szerrel történő lezárása, kettős (kímélő) metszéstechnika alkalmazása, a fertőzött karok egészséges szövetig való visszavágása, a metszési nyesedék eltávolítása és megsemmisítése az ültetvényből.

Fomopsziszos betegség  (Phomopsis viticola, syn. Diaporthe neoviticola)

Egyre jobban terjedő elsősrban a kékszőlő fajtékon A szőlő lassú leromlása és fürtelhalás jellemzi.

Védekezni ellene végtelenül nehéz, hagyományos növényvédelem nem áll rendelkezésre.

 Fürtkocsánybénulás  (élettani eredetű, nem fertőző rendellenesség)

Kiváltó ok: A tápelem-arányok, elsősorban a kálium és a kalcium+magnézium közötti egyensúly felborulása a fürtkocsányban. Az aránytalanság a szállítószövetek elzáródásához, a nedvkeringés leállásához vezet.

Tünetek: Az érés (zsendülés) kezdetén a fürttengelyen és a bogyókocsányokon 1–2 mm-es, kerek, besüppedő, feketés, barnás vagy sárgásbarna foltok jelennek meg. A foltok fokozatosan körülnövik a kocsányt, amely elvékonyodik és életképtelenné válik; az érintett rész víz- és tápanyagellátása megszűnik, a bogyók elernyednek, a fürt vagy fürtrészek elhervadnak és lehullanak.

Hajlamosító (környezeti) tényezők: Aszályos időszakot követő hirtelen csapadék vagy öntözés, egyenetlen vízellátás, egyoldalú, magas kálium- és nitrogénellátás alacsony kalcium- és magnéziumszint mellett, erőteljes vegetatív növekedés, sűrű lombozat, valamint egyes fajták (pl. Cabernet Sauvignon, Blauburger, Turán, Cserszegi fűszeres) fokozott érzékenysége.

Megelőzés: A pontos diagnózis levélanalízis eredményére épül, amely megmutatja, mely tápelem túlsúlya vagy hiánya áll a jelenség hátterében az adott termőhelyen. Ennek alapján kiegyensúlyozott, a Ca–Mg–K arányt figyelembe vevő tápanyag-utánpótlás, egyenletes vízellátás és a túlzott nitrogénadagok kerülése javasolt.

Mivel nem fertőző eredetű, kémiai növényvédő szeres védekezés nem alkalmazható ellene; a kezelés kizárólag agrotechnikai és tápanyag-gazdálkodási eszközökkel lehetséges.

• A baktérium a talajban él, és éveken át életképes marad a növényi maradványokon.
• A növényekbe sebeken keresztül (metszés, fagy, oltás, talajművelő gépek sérülései) jut be.
• A baktérium módosítja a növényi sejtek DNS-ét, ami daganatképződést (golyvákat) indít el.
• A golyvák kezdetben puhák és világosak, majd elfásodnak, megbarnulnak és elszuvasodnak.
• A daganatok elzárják a víz és a tápanyagok útját, ami a tőke legyengüléséhez, végül teljes pusztulásához vezet.

• Egészéges szaporítóanyag: Csak ellenőrzött, igazoltan vírus- és baktériummentes oltványt vásároljon.
• Fertőzött talaj kerülése: Olyan területre, ahol korábban golyvás növények álltak, legalább 5-6 évig ne telepítsen szőlőt vagy csonthéjasokat.
• Sebzések minimalizálása: Kerülje el a téli fagyokat (pl. csirkézéssel), és vigyázzon a törzs épségére a gépi talajművelés során.
• Szigorú higiénia: A metszőollókat és fűrészeket minden egyes tőke után fertőtlenítse (pl. 70%-os alkoholban vagy hypo-s oldatban), hogy ne vigye át a betegséget.
• Beteg részek eltávolítása: A fertőzött részeket tőből vágja le, távolítsa el a területről és égesse el. A vágási felületeket azonnal zárja le sebkezelő géllel.

• Talajfertőtlenítés: Új telepítés előtt a talaj szellőztetése és zöldtrágyázása csökkentheti a baktériumok számát.

• Kórokozó háttér: Nem egyetlen vírus okozza, hanem egy komplex. A Grapevine virus A (GVA) a Kober 5BB barázdáltságért, a Grapevine virus B (GVB) a parakéreg-golyvásodásért (Corking bark), míg a Grapevine rupestris stem pitting-associated virus (GRSPaV) a Rupestris szárbarázdáltságért felelős.
• Finomabb tünettan: A kéreg lehántása után látható fás rész károsodása mellett az oltás helyén fellépő inkompatibilitás miatt a szállítószövetek (háncs és fa) folytonossága megszakad. A daganat mellett a nemes rész átmérője jelentősen meghaladhatja az alanyét (fejlettségi diszkrepancia).
• Élettani hatás: A fotoasszimilátumok nem tudnak lejutni a gyökérbe, a víz és tápanyagok pedig nem jutnak fel a hajtásokba. A tőke tavaszi kihajtása késik, a hajtások lankadnak. Kloroformos/antociános stressztünetek jelennek meg a leveleken már nyár közepén.
• Terjedés és epidemiológia: Az oltási transzmisszión túl a GVA és GVB vírusokat a pajzstetvek (Pseudococcidae, Coccidae) is képesek átvinni nem-perzisztens módon. A GRSPaV mechanikailag, metszőollóval is könnyen átvihető egyik tőkéről a másikra.

• Kórokozó háttér: A Secoviridae családba, a Nepovirus génuszba tartozó, fonalféreggel terjedő izometrikus vírus.
• Finomabb tünettan: A morfológiai torzulások rendkívül specifikusak. A levéllemez alapöble tágra nyílik, a főerek aszimmetrikusan ágaznak el, a levélszél fogazottsága tűhegyessé válik (szúnyoghálószerű kinézet). A nóduszok (ízközök) lerövidülése miatt a hajtás növekedése törpül, habitusa bokrossá válik.
• Élettani hatás: Súlyos virág- és bogyóelrúgást (millerandage) idéz elő. A virágzatok megtermékenyülési rátája drasztikusan visszaesik, a fürtök lazák, hiányosak lesznek, ami akár 80%-os közvetlen termésveszteséget is okozhat.
• Terjedés és epidemiológia: Elsődleges talajlakó vektora a Xiphinema index tőrös fonalféreg. A fonalféreg a fertőzött tőke gyökeréből való táplálkozás során veszi fel a vírust, és azt a vedléséig megőrzi. A vírus átvihető fertőzött gyökérmaradványokkal is, amelyek a tőkekivágás után évekig életképesek maradnak a talajban.

• Kórokozó háttér: A Closteroviridae családba tartozó vírusok komplexe. Jelenleg több számozott törzse ismert (GLRaV-1, -2, -3, -4, -7, -13), amelyek közül globálisan és hazánkban is a GLRaV-3 a legelterjedtebb és legkárosabb.
• Finomabb tünettan: A tünetek szigorúan a tenyészidőszak második felében (augusztustól) válnak szembetűnővé, alulról felfelé haladva a hajtáson. Kék szőlőfajta (pl. Kékfrankos, Cabernet) esetén a levéllemez sötétvörös/bársonyos színűvé válik, de az I. és II. rendű levélerek mellett egy 1-2 mm-es sáv érintetlenül zöld marad. Fehér fajtáknál a sárgulás mellett a levelek fénytelenek, kanalasodók és merev, törékeny tapintásúak lesznek.
• Élettani hatás: A vírus tönkreteszi a háncsrészt (phloem-nekrózis), gátolva a cukor fürtökbe való vándorlását. A bogyók cukorfoka 2–4 magyar mustfokkal is elmaradhat az egészségestől, a savtartalom magas marad, a kékszőlők héjában a színanyagok (antociánok) beépülése tökéletlen lesz, ami gyenge, világos színű borokat eredményez.
• Terjedés és epidemiológia: A szaporítóanyagon kívül a vándorló pajzstetvek (pl. Parthenolecanium corni - közönséges teknős pajzstetve; Planococcus ficus) lárvái és kifejlett egyedei terjesztik fél-perzisztens módon.

• Kórokozó háttér: A Grapevine fanleaf virus (GFLV) egy specifikus genotípusa/törzse. A tüneti eltérést a vírus RNS-2 genomjának kódolási különbségei okozzák a standard törzshöz képest.
• Finomabb tünettan: Kora tavasszal a fakadó rügyekből fejlődő levelek teljesen króm- vagy citromsárgák, szinte fehérek lehetnek. Nemcsak foltosodás, hanem teljes érszalagosodás (vein-banding) is felléphet, ahol az erek mentén sárga sávok futnak. Nyár közepére a magas UV-sugárzás és hőmérséklet hatására a tünetek „maszkírozódnak” (elhalványulnak), a levél részben visszazöldülhet, de a szövetek roncsolódása megmarad.
• Élettani hatás: A klorofill szinte teljes hiánya miatt a fotoszintetikus aktivitás minimálisra csökken. A tőke éhezik. A virágzáskori pollensterilitás miatt a fürtök szinte teljesen "elrúgják" magukat, a megmaradó bogyók aprók, magvatlanok és zöldek maradnak. A tőkék fagyérzékenysége drasztikusan megnő.
• Terjedés és epidemiológia: Megegyezik a GFLV alapfajéval (oltványok és Xiphinema index fonalféreg), de az ültetvényen belüli gócok kialakulása ennél a törzsnél gyorsabb degradációt mutat.

1. Tanúsított szaporítóanyag: Kizárólag vírusmentes (vírustesztelt, "Certified" vagy "Pre-basic") oltványok telepítése.
2. Hőterápia és merisztémakultúra: A szaporítóanyag-előállítás során a fertőzött nemes vagy alany fajtákat 38 °C-os hőkamrában nevelik hetekig, majd a hajtáscsúcs (merisztéma) mikroszaporításával nyernek vírusmentes klónokat.
3. Talajvizsgálat telepítés előtt: Új telepítés előtt kötelező a talaj nematológiai vizsgálata. Ha Xiphinema index jelen van, a területet legalább 4-5 évig pihentetni kell (szőlő gyökérmaradványok teljes lebomlása), vagy fonalféreg-gyérítő zöldtrágyanövényeket (pl. Tagetes, olajretek) kell alkalmazni.
4. Vektorszabályozás: A pajzstetvek elleni célzott védekezés (olajos lemosó permetezések, vegetációban a lárvakeléshez igazított felszívódó rovarölő szerek vagy parazitoid darazsak betelepítése).
5. Higiénia: Fertőzött tőkék metszése után az eszközök (metszőolló, fűrész) fertőtlenítése (pl. 10%-os nátrium-hipoklorit vagy trisó oldattal). A tünetes, leromlott tőkéket gyökerestől ki kell ásni és el kell égetni (tőkecsonkítás).